Kürti bandák (CD melléklettel) jellemzők

Kötetünk zenei anyagát az 1991 és 2003 közötti időszakban rögzítettük két kürti (Strekov, Szlovákia, volt Komárom megye) cigányzenekartól, illetve azok prímásaitól: az 1926-ban Udvardon született Farkas "Dankó" Rudolftól, valamint az 1927-es kürti születésű Anyalai "Pepes" Sándortól. Felvidéki gyűjtéseink során a zenekarok többségét már csak rekonstruálni tudtuk, azaz általában több településről kellett "összeboronálni" a régi zenekarok időközben szétköltözött, idős muzsikusait. Mindezek mellett kellemes meglepetésben részesültünk, amikor Kürtre érkezve megtudtuk, hogy itt két hagyományos vonósbanda is fennmaradt, mégpedig mindkettő a többé-kevésbé hagyományos felállásban.
A kürti bandák a Vág-Garam köze Párkánytól Komáromig tartó szakaszán, fel egészen Tardoskeddig, illetve Zselízig bejárták az egész vidéket, és gyakorlatilag minden faluban muzsikáltak. Ez az oka annak, hogy a kürti muzsikusok kezében egy különlegesen gazdag népzenei dallamkészlet őrződött meg. Válogatásunk ennek a tudásnak a bemutatását, átörökítését szolgálja.