Lángok közt jellemzők

"Ha végignézek az életemen, voltak rossz és jó döntéseim, mint mindenkinek. Ami számomra mégis lényeges ezek kapcsán, hogy akár taxit vezettem, vagy alpinistaként mászkáltam a magasban, testőrként álltam valaki mellett, vagy kaszkadőr voltam, a választott utamról nem tértem le. Sokszor volt, hogy inkább visszafelé bandukoltam, vagy meg sem mozdultam hosszú ideig, de most érzem, hogy ennek pont így kellett lennie és át kellett élnem azokat a helyzeteket, szituációkat. Az életem komplexitásában is végig egy irányba haladt. Örülök, hogy végigéltem, hogy így éltem végig, mert aki nem ismeri a mélységeket, az nem érhet a magasba.
Persze attól, hogy valaki megismeri a hullámok völgyeit, még nem törvényszerű, hogy a magasba is hullámzik, hisz sokakat elnyel a mélység. De ha sikerül mégis feljebb kerülni, mindenképp jobban tudja becsülni. Tudom, hiszen átéltem többször is. Hol a munkámban, hol a sportban, a szerelemben vagy az apaságban, barátságban, az írásban és a gondolatokban. Egy könyv születése pedig továbbra is csoda marad számomra. Ilyenkor és szinte minden megismételhetetlen pillanatban sokkal magányosabbnak érzem magam, mint bármikor, mert az ember nem tudja elmondani, átadni azt az élményt, amelyet ő kap. Megpróbálja mindenképp, és persze meg is közelíti, de csak keveseknek sikerül. Nekem már másodszor van részem abban, hogy átélhessem egy könyv születését, és ezért köszönettel és szeretettel tartozom azoknak, akiknek mindenképp adnám."