LISZT, A REMÉNY ZENÉJE - LISZT, LA MUSICA DELLA SPERANZA (EPOSZ) jellemzők

Janus, Kazinczy és Madách után Liszt Ferencet is úgy idézi elénk Tusnády László, mint egyetemes kisugárzású magyar lángelmét, aki megszenvedett zsenialitásáért és magyarságáért is. Szinte „vezérmotívumként” vonul végig az elbeszélő költeményeken – „örökkön megújhodva” – a sötétből előtündöklő fény, az örök felvilágosodás nagy szimbóluma. „Fekete honban nagy hiány a fáklya.” „Az ég felé törj bátor büszke szárnyon! / Istenhez szállj fel, fel a fenti tájra!” – Zeneszerzőnek, eposzköltőnek egyaránt szól a biztatás. „Értünk dalol Liszt” – értünk dalol Tusnády László is. Olvassuk dantei strófáit, „endecasillabo”-it, hallgassuk eposz-szimfóniáját, „szimfonikus költeményét”: „A zenéd a mi számunkra ünnep.” (Madarász Imre)