Madagaszkár királya jellemzők

Ez a regény gróf Benyovszky Móricról szól. Apja halálakor örökösödési vitába keveredett, s Mária Terézia megfosztotta birtokaitól. Ezután került Lengyelországba, hősiesen vette ki részét a lengyelek oldalán az oroszokkal vívott háborúban. 1769-ben súlyosan megsebesülve orosz fogságba esett, Szibériába száműzték. Benyovszky hamar kivívta a helyi kormányzó bizalmát. Közben elkészítette Kamcsatka első földrajzi, néprajzi és állattani leírását. 1771 tavaszán a fegyenctelepre száműzött cári tisztekkel felkelést szervezett, elfoglalt egy erődöt, a kikötőben horgonyzó hajókat, és kiáltványt szerkesztett. Hajóval előbb a Bering-szigeteket érintette, majd a Mátyás-, Lőrinc-szigetek érintésével eljut az Aleut-szigetekre, majd a Kuril-szigetek érintésével kikötött a japán szigeteken is. 1773-ban megtelepedett Madagaszkáron, ahol két erődöt is emelt támaszpontul, s 1774-ben megalapítja (a francia uralkodó tiszteletére) Louisbourg városát.