Magyar borászok: Figula Mihály jellemzők

"Teljesen mindegy, hogy a kiemelkedőt nyújtó borász nagyüzemben, középbirtokra épült borászatban vagy még az enyémnél is kisebb pincészetben dolgozik. A lényeg az, hogy a méretnek megfelelő szervezettségi szintet átlássa, s mindenről tudjon, amiről tudnia kell. Én is dolgoztam nagyüzemben, mégsem felejtettem el a szakmát, sőt azzal, hogy egy hatalmas pincét vezettem, megtanultam a szervezést és az arányokat. Kamocsay Ákos barátom a rendszerváltás után egy régi vágású nagyüzemből átigazolt egy korszerű nagyüzembe, én meg másik utat választottam. Eljöttem Győrből, és néhány év múlva ástam ide egy nagy gödröt" - kezdi mondandóját a képzőművész alkatú Figula Mihály gyönyörű kilátást biztosító balatonfüredi pincészete udvarán. Persze oka van annak, hogy az önarckép hátterében azonnal megjelenik a neszmélyi kolléga, hiszen azzal kezdjük mondandónkat, hogy egy nagyüzemi borász után 2000-ben az addigi legkisebb bormennyiséggel foglalkozó szakember érdemelte ki az Év Bortermelője díjat. Eltűnődünk, amíg hunyogrunk a tó tükrén visszaverődő fényben, hogy az ítészek teremtenek némi arányt a vörösbor (Tiffán, Gere, Polgár, Bock, Vesztergombi, Thummerer, Gál), a reduktív fehérbor (Báthori, Kamocsay, Figula, Malya) és a tokaji mesterei (Szepsy, Árvay) között, bár utóbbiak csak az ezredforduló után jutottak el a hivatalosan elismert csúcsra..." (Részlet a könyvből)