MAMÓ

Máté Angi hőse árva kislány, aki zord nagyanyjával, Mamóval egy kidőlt-bedőlt, kék falú univerzum lakója. Mégsem afféle árvagyerekes-ríkatós lelki horrortörténet ez, sem puszta tudósítás a szeretetlenség poklából. Az elképesztően tömény kisprózákból nem holmi sivárság árad. A titok az író világ-újrateremtő nyelvezete, amely egyszerre egyedi és erdélyi, gyermeki és művészi, csodásan hajlékony és mulatságosan naiv. Mamó amp;quot;korcbaszedett' arca felett lobogós hajon amp;quot;csicsonkáznak amp;quot; a amp;quot;hajuziga-bogarak amp;quot;, a templomi szentek amp;quot;mutatják a szomorút, ki magukból amp;quot;, amp;quot;Nemzetközi Nőnapkor ott állnak a legszebb anyákok, a legszebb fejükkel, ruháikkal amp;quot;, temetőben pedig amp;quot;járulnak a népek, mintha lerónivaló sajnáljaik lennének amp;quot;. A túlélés eszközei a varázsigeként örvénylő szavak. Sok jó könyv jelenik meg manapság, ám ritka az olyan, amelynek a helye előre ott állna kitöltetlenül a magyar irodalom polcán. A Mamó ilyen szín a palettán. Csak most, hogy van, jövünk rá, mennyire hiányzott. (Lackfi János)