Meghasadt Múlt jellemzők

"A magyar és a szlovák történetírás közötti párbeszéd sok tekintetben hasonlít azokra a párbeszédekre, amelyek más fórumokon folynak a két nemzet között. Ha nem működik a politikusok vagy az értelmiségi, illetve művészi elitek közötti kölcsönös kommunikáció, nem is beszélve az egyszerű emberek közöttiről, miért épp a történészeknek kellene kivételt alkotniuk? Ugyanezekből az előfeltevésekből kiindulva azonban teljesen ellenkező előjellel is feltehetjük a kérdést. Miért ne lehetne éppenséggel a történészek között normalizált viszony, mégpedig annak ellenére, hogy a társadalmi élet egyéb szféráiban ez nem így van? Hiszen az a múlt, amely egyazon határ mindkét oldalán lévő történészek érdeklődésének tárgya, szinte ezer éve közös. Ezt a múltat különböző jelentőségű és minőségű események roppant halmaza alkotja, amivel szemben átmenetinek tekinthetőek a jelenlegi problémák; utóbbiak ráadásul hamar történelemmé válnak, és végül a történelem fogja megítélni és megmutatni valódi jelentőségüket. (...)" (részlet a Bevezetésből)