Mese a kék hegyekről

"Eltelt a tél. Izmos fiatal bak lett belőle. Szürke ruháját levedlette, agancsa is kinőtt. Aztán egy szép, harmatos nyári hajnalon így szólt társához, a karcsú kis őzsutához: - Most indulok. Várj reám, mert visszajövök érted, és elviszlek magammal azokba a szép kék egekbe, ahol örök a csönd, és a nyugalom, nincsen szél és nincs veszedelem, és nem hull le a lomb soha."