Mit is hazudtam? jellemzők

Goldman a hollywoodi forgatókönyvírók doyenje: többek között két Oscar-díjjal (Butch Cassidy és a Sundance kölyök, Az elnök emberei), valamint két Életmű-díjjal rendelkezik. Emellett ismert regényíró, az ő műve például a Maraton életre-halálra című könyv. 1983-ban már írt egy azóta klasszikusnak számító hollywoodi kulisszatörténetet - öt évre indexre is tette a filmváros. Most ez az egészségesen cinikus szakember - egyben utolérhetetlen mesélő - elénk tárja mindazt, ami 1985 óta az amerikai filmszakmában történt.
Az első rész hét legutóbbi filmjének forgatásába, háttértörténetébe vezeti be az olvasót, a második részben híres forgatókönyveket elemez, kimutatva erősségeiket, gyengéiket, hatásmechanizmusukat, azt, hogy mi működik és mi nem, s azt is, hogy miért. (Pl. Észak-északnyugat, A hetedik pecsét, A kínai negyed.)
A harmadik rész példákat hoz arról, miből meríti a forgatókönyvíró az anyagát - újsághíreket, kihallgatott sztorikat ír le, azután bemutatja, hogyan látna neki a feldolgozásuknak, mik a buktatók, melyikből lehetne hatásos végtermék, melyikből nem.
A negyedik rész pedig egy teljes forgatókönyv, melyet e könyv kedvéért írt Goldman, felkérve kollégáit, hogy szedjék ízekre, s véleményüket csorbítatlanul közli is.