Nanobionták jellemzők

"Természetesen minden elméletnek át kell esnie egy tudományos szűrőn, mert a szűrő hiányában áltudományos (többnyire kísérletesen nem igazolható, nem reprodukálható) eszmék is elárasztanának bennünket. Ennek ellenére mindig teret kell(ene) adni az általánosan elfogadott nézetnek ellentmondó vagy annak látszó új dolgoknak, és ellenőrizni kell azokat. A jelenlegi bíráló rendszer már a vita és az ellenőrzés lehetőségétől is megfosztja a kutatói társadalmat azáltal, hogy a kedvük ellen való tudományosan megfogalmazott és körüljárt vizsgálatok megjelenésének gátat vetnek, így fenntartva az akkori tudományos paradigmavilág status quoját. A könyv írásánál megpróbáltam mindig egyensúlyozni a tudomány határmezsgyéjén úgy, hogy főként a tudomány felöli oldalon maradjak. Talán egy tudományos- fantasztikus regény készül majd a másik oldalról. Nem szerettem volna átugorni a tudományos világot, sőt ugrás közben ledönteni olyan ismert falakat, amelyek ellentmondanak sok megfigyelésnek, eddigi ismereteinknek. A könyvvel a célom a probléma felvetése volt, és az, hogy talán az olvasó fantáziáját is sikerül felpiszkálnom. És persze az is elképzelhető, hogy a feltevések között van olyan, amelyet a jövő kutatásai igazolni fognak." (A Szerző)