NEM ÉN KIÁLTOK, A FÖLD DÜBÖRÖG jellemzők

Ez a könyv – amelynek címe József Attila egyik drámai sorával próbálja a figyelmet felhívni a magyar föld sorskérdésére – a nemzetoldal közérdekű elvárásait rendszerezi a föld- és vízügyben. Mert van kiút, csak a közösségnek rá kell lépnie. Ehhez a döntéshozóknak – a közösségi joggal egyeztetve – olyan új paradigmát kell érvényesítenie, amelynek alapelve: Magyarország a magyaroké. A kegyelmi pillanat (kairosz) pedig kettős értelemben is eljött. Egyrészt, rendelkezésünkre áll olyan szakmai-intézményi lelemény, amelynek megvalósítása egyszerre biztosíthatja földünknek és vizeinknek a magyarság részére megőrzését és a nagybirtokrendszer egyeduralmának a felszámolását. Másrészt, a kegyelem az „aki időt nyer, életet nyer” törvényéből ered: a brüsszeli földmoratórium meghosszabbítása 2014. 04. 30-ig elég lehet rá, hogy a jogalkotó a nemzeti önvédelem intézményrendszerét kiépítse.