NÉZZ A SZÉLBE jellemzők

A nem kifejezetten dicsőséges galaktikus háború réges-régen véget ért, de még ma is sokan emlékeznek rá. A harcokban két nap pusztult el, valamint az a milliárdnyi élet, akiknek léte ezen napoktól függött. Most, nyolcszáz évvel később, az első nap megsemmisülésének fénye éppen elérte Masaq-ot, a Kultúra orbitálját. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy a második fénycsóvának lesz hova megérkeznie. A Kultúra egy újabb dicstelen háború következményeit próbálja elsimítani, és a szövevényes galaktikus játszma egyik elemeként kísérletet tesznek arra, hogy a festői Masaq orbitálon összehozzanak egy politikailag fontos találkozót a kelgir küldött és Ziller, az emigrációba vonult zseniális zeneszerző között. De ezekben a feszült időkben egy ilyen találkozónak beláthatatlan következményei lehetnek.