ÖRÖKSÉG - FEKETE ISTVÁN MŰVEI - jellemzők

Az elmúlt években következetesen törekedtünk arra, hogy egyeztetve az örökösökkel, végre hozzáférhetővé tegyük Fekete István gazdag – szerteágazó és színes – életművét. Ezért folyamatosan sajtó alá rendeztük, amitől az író hagyományos budapesti kiadója mindeddig eltekintett. Előbb a nem ifjúsági regényeket, majd a kisprózákat szerkesztettük tematikus kötetekbe, mindvégig a készülő bibliográfia és a pályaképet feltáró kutatások eredményeire támaszkodva. Ez utóbbiak nyomán mára vált egyértelművé, hogy mi minden maradt ki az életműsorozat eddigi darabjaiból: elgondolkodtató töredékek és elfeledett – rejtőzködő, kéziratos, valamint a figyelmünket elkerülő – befejezett szövegek.Hagyományos elbeszélései, különösen az 1949 előttiek, hatásosan szemléltetik, hogy a kortársai milyennek látták azt a Fekete Istvánt, akit az idő tájt még senkinek sem jutott eszébe ifjúsági írónak tekinteni. Nem egy szövege most lát először nyomdafestéket.Az önéletrajzi írások viszont megannyi példái annak, hogy sze