Pengeélen jellemzők

Az 1987-ben megalakult Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság 11. antológiáját nyújtjuk át az olvasóknak. Beszédesek már maguk a címek is: az első 1989-ben jelent meg Látkép a hegyről címen, ami már önmagában jelzi, hogy egy olyan közösségnek a hangja szólalt meg, amely a lakott világtól távolról, felülről szemléli az alakulófélben lévő eseményeket. Az évszámokkal párhuzamosan távolodunk a zajló világtól, kerülünk egyre messzebb a cselekvési lehetőségektől: Honnan hová? (1992), Magyarnak számkivetve (1995), Mert erősebb a dal (1997), Harc és játszma (1998) - hogy csak az első néhánynak a címében kísérhetjük, hogyan szorítanak lefelé, és mi miképpen próbálunk felszínen maradni, írásban jelt adni magunkról. Ahogyan Radnóti írja: "Írtam, mit is tehetnék? A költő ír, a macska miákol..." A mostani antológia címe a legfenyegetőbb: Pengeélen - mert mindannyian pengeélen érezzük magunkat: még nem vágták el a torkunkat, még tudunk szólni. De a nyakunkon érezzük az éles vas hidegét. - Nem véletlen, hogy egyetlen jókedvű írás sincsen a kötetben: mitől volna jókedvünk? Az utcán hajléktalanokon tapos a lábunk, a szomszéd meghalt, mert későn érkezett a mentő, a nagynénit félrekezelték, mert hiányzott a megfelelő gyógyszer, az iskolában a gyerekek csaknem egyharmada éhesen ül a padokban, az osztálylétszámokat a duplájára emelték, hogy az így "fölöslegessé váló" - ahogyan a ravaszabb politikai retorika mondja: "létszámfeletti" tanárokat elbocsátják, a megmaradottak fizetése a havi bérletre és a gyógyszerfogyasztásra sem elég - és lassan nem lesz elég a nyugdíjunk az életünknek értelmet adó íróeszközökre: papírra, festékre. Feldarabolják és kiárusítják az ország élelmét megtermő földeket - mikor volt az, hogy Európa éléskamrája voltunk? És csak azt soroltam fel, ami gondolkodás nélkül az eszembe jutott, pedig mennyi minden más volna még!
Hát mitől volna jó kedvünk? Erőnk még van, hogy írjunk, baráti érzelmeink még vannak, ha együtt vagyunk - tehát összehoztuk a Nagy Lajos Társaság 11. antológiáját, abban a reményben, hogy a velünk hasonlóan gondolkodóknak is át tudunk adni az erőnkből, baráti összetartozásunkból.