POZSONYTÓL KÖLNIG jellemzők

dr. Kerner pál önéletrajzi regénye:1931-ben született Pozsonyban, polgári családban. Édesapja festőművész, 1912-1945-ig a pozsonyi Magyar Gimnázium tanára. Itt tanul fia is , amíg lehetséges. 1946-1948-ig, tiltott határátlépésekkel, a budapesti Vörösmarty Gimnáziumban folytatja tanulmányait. Idegenként és osztályidegenként akadályozzák a továbbtanulásban. Végül mégis bejut az orvosegyetemre és szülész-nőgyógyász szakorvos lesz. Fizikai és lelki erejét a magyar úszósportnak és vízilabdázásnak köszönheti, hiszen olyan nagy egyéniségek mellett nő fel, mint Laky Károly, Rajki Lajos, Rajki Béla, Földes László és mások.Pártonkívüliként orvosi hivatása nem teljesedhet ki. Feleségével együtt egy autó csomagtartójában szöktetik át a jugoszláv-olasz határon. Az NSZK-ban telepednek le, ahol orvosi munkája mellett szenvedélyének, a vízilabdasportnak él; kerületi edzőként és Köln város csapatának kapitányaként dolgozik.