ROBINZON KRUZO - MAKÁM - CD - jellemzők

amp;quot;A harmadik évtizedét közelítő és töretlenül aktív Makám zenekar, pontosabban annak vezetője Krulik Zoltán nem először lép színre valami meglepő újdonsággal. A zeneszerző-gitáros-dalszövegíró, sőt, önálló kötettel is büszkélkedő költő ezúttal nem ethno-folk-világzenei profiljáról ismert formációját állította előtérbe, hanem ő maga jött elő a pódium széléről középre, a frontvonalba – méghozzá „KruZo”-ként. A szerzői lemez ténye önmagában nem különösebben meglepő (szinte az összes Makám-CD Krulik-szerzemény), ám most olyanokat is bevállalt, amit eddig soha: szólóéneklés, rockzenei és sanzon-szerű koncepció, ezen belül pedig személyes élményeinek, intim családi emlékeinek dalokba foglalása. Az ilyesmire, mármint hasonló koncepcióra és tematikára csak bíztatni tudunk minden olyan zeneszerzőt és előadóművészt, aki közel négy évtizedet átívelő alkotó és színpadi tapasztalattal bír (értelemszerűen hatvan éven felüli), legalább tizenhat lemez, és két-három könyv kötődik a nevéhez, továbbá nagy