Sárbogárdi Jolán: A test angyala - Hangoskönyv (MP3) jellemzők

Sárbogárdi Jolán beírta magát a magyar irodalomtörténetbe. Igaz némi segítségre is szüksége volt ehhez, s ezt a segítséget nem akárkitől kapta. Parti Nagy Lajos hajlandó volt meghallgatni, instrukciókkal ellátni, sőt írói pályáját egyengetni.
Kettejük közös erőfeszítéséből fergeteges "habszódia" született. Mint tudjuk, a mondandó végső formába öntése az író felelőssége, így hát ne csodálkozzunk azon, hogy Sárbogárdi Jolán szövege itt-ott hagy némi kívánnivalót maga után a mondatszerkesztést, a stilisztikát és a helyesírást illetően. A romantikus alkatú írónőt ugyanis úgy elragadta Margittay Edina és Balajthy Dénes fiatal tévérendező szerelme, hogy "olykor" minden szabályt felrúgva kizárólag a szerelmi szálak szövögetésére fordított figyelmet. Az eredmény nem is maradt el.
És hogy hol járt a kiadói szerkesztők és korrektorok esze, miközben a könyvön dolgoztak? Elmélázhattak volna a nyelv korlátlan lehetőségein és az emberi szív rejtelmein, ha nem kellett volna percenként a hasukat fogni a röhögéstől. Így fordulhatott elő, hogy ebben a könyvben minden, de minden úgy maradt, ahogy az író akarta. Sárbogárdi Jolán, alias Parti Nagy Lajos.
Az elbeszélést Csákányi Eszter felolvasásában hallhatjuk.