Sherlock Holmes újabb kalandjai

„Lekísértem őket az állomáshoz, azután kiszálltam a kis város utcáin, s végül visszatértem a szállóba, ahol elnyúj­tózkodtam a pamlagon s igyekeztem belemélyedni egy regénybe. De a mese oly sekélyes volt s oly jelentéktelen ahhoz a mély titokhoz képest, a mellyel foglalkoztunk, hogy figyelmem a képzelet országából folyton a való­ságra terelődött. Végül el is dobtam a könyvet s beleme­rültem teljesen a mai nap eseményeinek lefolyatásába. Föltéve, hogy ez a szerencsétlen fiatalember színigazat beszélt, vajon micsoda pokoli dolog, miféle teljesen vá­ratlan, rendkívüli esemény történhetett, azalatt a rövid idő alatt, amely eltelt, míg távozott atyjától, s míg kiáltá­sára újra visszarohant hozzá? Rettentő dolognak kellett történnie! De minek? Vajon a sérülések nem árulhatná­nak-e el valamit orvosi tapasztaltságomnak? Csönget­tem, s bekértem a helybeli hetilapot, amely szó szerint közölte a nyomozás eredményét. Az orvos vallomása megállapította, hogy a bal koponyafalcsont hátsó har­madát és a nyakszirtcsont balfelét bezúzta valami tompa fegyvertől eredő súlyos ütés. Megjelöltem a leírt helyet a saját fejemen. Nyilvánvaló volt, hogy ilyen ütést csak hátulról mérhettek az áldozatra.”