Soren Kierkegaard - A jelenkor kritikája jellemzők

"…a közönségesség azzal végződik, hogy - mint ahogy a Dalai Láma ürülékét tisztelik - a söpredék első jöttmentjét imádják, vagy saját magukat látják benne imádattal; olyan viszonyulás ez, amely a demokráciában megfelel annak, mintha a monarchiában a császári koronát aukcióra bocsátanák." Ezeket a sorokat Kierkegaardtól A jelenkor kritikája című műben olvashatjuk. Rendkívül aktuális, mintha saját jelenkorunk kritikája lenne. Ragyogó gondolatok. Az egyetlen probléma, hogy ez a könyv nem létezik. Pontosabban létezik, Kierkegaard írta, de Theodor Haecker "találta ki", amikor német fordításban megjelentette. Haecker a két világháború közötti katolikus írónemzedék legjelentősebb alakja. Gondolkodása, amelyet vallásos egzisztencializmusnak szokás nevezni, erőteljesen Nietzsche és Kierkegaard hatása alatt állt. Soren Kierkegaard (1813-1855) minden idők egyik legismertebb, legnagyobb hatású gondolkodója. 1846-ban Egy irodalmi jelentés (En literair Anmeldelse) című írásában Johan Heiberg anyjának könyvéről ír. Pontosabban: annak apropóján. Írása azonban sokkal többet jelent. Valószínűleg a kutyát sem érdekelné Heiberg asszony írása (A két korszak), ha Kierkegaard nem írt róla egy "irodalmi jelentést". Haecker pontosan és jó érzékkel veszi észre, hogy jelen esetben a kritika lényegesebb, fontosabb, mint amiről írták. Kivesz a könyvből egy fejezetet (Jelenkor), és önálló életet és címet ad neki német megjelenésben. Ebből lesz A jelenkor kritikája. Az írás gondolatai csaknem százhetven évvel a megírása után is rémisztően aktuálisak. Akár a tömegről, akár a politikáról, akár, mondjuk, a sajtóról van szó. Haecker és Kierkegaard - így együtt. Érdekes eset, amikor a fordító „társszerzővé” avanzsál. Zseniális érzékkel. Az olvasó ezt a Haecker-fordítást foghatja most a kezében, és ezzel egy izgalmas próba szemlélőjévé válhat. Hogy közben a sorokban fájdalmasan ismer rá saját korára, az sem Kierkegaardnak, sem Haeckernek nem róható fel.