Szabédi László Válogatott versek

AZ OLVASÓHOZ Mint sírfeliratban haló porából szól a holt, szerencse kényére bízva, hogy csaló szavát a kő kinek jelentse - míg élt, holtként rendezte el, hogy holtában élőként szóljon, s így volta (e kényszerű csel segítvén) füssté ne oszoljon -, úgy szólok tehozzád, koholt személy, hogy nem koholt valómat, mely énnekem terhemre volt, vedd át könnyű útravalónak. Mint téged én, koholj te így engem magadnak, s légy megértő, s a bút vígan vedd, mit irigy percében rád tukmált a költő. Valóban, én ilyen fonák számadást vetettem a művel: életemnek gondját-baját osztottam csak meg a betűvel; a kép homályos, fekete, bár kendőzi kényes szemérem, mint komor felhők serege, csak szélén csillan meg fehéren. Úgy jártam én is, mint ama Ferkó, kit megrúgott a pejkó, neve pedig János vala, csak a rím kedvéért lett Ferkó. Verseim egy búba merült embert mutatnak. Vígan élt ő, de csak bújában sikerült a rím-lelés: - ezért lett költő. 1944