SZÁMOKBA ZÁRT SORSOK - A NUMERUS CLAUSUS 90 ÉV TÁVLATÁBÓL jellemzők

A Holokauszt Emlékközpont Páva könyvek címmel indított könyvsorozatot 2011-ben. Ezek a kötetek az Emlékközpont kutatási és tudományos eredményeit mutatják be a széles közvélemény számára. Az első kötet – Az Árpád sáv tegnap és ma – után ez a könyv, a sorozat folytatásaként a 2010–2011-ben megrendezett történeti témájú időszaki kiállítást mutatja be.A Számokba zárt sorsok című kiállítást a numerus clausus törvény 90. évfordulója alkalmából rendeztük meg. Bemutattuk a törvény előzményeit, létrehozásának történetét és a törvény későbbi sorsát, illetve következményeit. Ebben a kötetben a kiállítás képei, szövegei, tárgyai szerepelnek, valamint kiegészül – a témához kapcsolódó – fontos tanulmányokkal Hajdu Tibor, Kerepeszki Róbert és Kovács M. Mária történészek tollából.