Széchenyi kultúrája jellemzők

Padányi Viktor (1906-1963) történész, történetfilozófus, író, a XX. századi nemzeti történetírás egyik legnagyobb, ám méltatlanul elhallgatott, de el nem feledett alakja volt. Alkotó korszakának legtermékenyebb részét már ausztráliai emigrációban töltötte, ahol igen nehéz körülmények között kutatott és írt. Széles látókörű gondolkodóként nem elégedett meg a történelem lineáris szemléletével, az okok és okozatok látható fonalának leírásával, mert az emberiség történelmét formáló rejtett tényezőket kutatta - és meglepő eredményekre jutott. Műveiben, melyek gyakori kiindulópontja nemzetünk egy-egy kiemelkedő alakja, szintézisre törekedett. "Padányi Viktor könyve az ifjú Széchenyi Istvánról szól. Arról szól, hogy a sikertelen, előléptetése érdekében hiába fáradozó gróf huszárkapitány Széchenyi István miképpen válik egyetlen évtized alatt a korszak Magyarországának, sőt a korszak Közép-Európájának (azaz az egész Habsburg Birodalomnak), sőt a korszak egész Európájának legjelentősebb gondolkodójává és politikusává. Padányi e könyvében a nagy gondolkodó és nagy államférfiú Széchenyit már nem mutatja be, ő ez alkalommal csak azzal foglalkozik, mi a rejtélye a nagy átváltozásnak. De a nagy átváltozás éppen a rejtélyek rejtélye. Azt hihetnénk, Széchenyi rendkívüli naplójegyzetei segítenek a kutatónak a rejtélyek rejtélyét megfejteni. Segítenek is, persze... Ha a kutató a naplóolvasásnak akkora mestere, mint Padányi. Mert Széchenyi ifjúkori naplójegyzetei bizony jól megtréfálhatják a gyanútlan és hiszékeny, azaz alkalmatlan kutatót." Kocsis István