Szigorúan bizalmas jellemzők

A nő: Szulák Andrea. (Internetes álneve: A NÉNI) Énekes és színésznő. Azon a júniusi estén dühösen ért haza szentendrei otthonába. Fárasztó napja volt, utálta a világot, hogy megnyugodjon, kinyitott egy üveg bort, leült a számítógép elé, s rákapcsolódott az egyik internetes honlap beszélgetős (chat) rovatára. Néhány perc múlva találkozott a fiúval, akivel gyakorlatilag percek alatt összeveszett. Élvezte a vitát. Végül megadta az e-mail cimét, és várta a folytatást. A fiú másnap válaszolt, ezután fél évig leveleztek úgy, hogy nem árulták el egymásnak valóságos létüket. A legfurcsább az egészben, hogy látásból már korábban is ismerték egymást. Sőt egy születésnapi bulin udvariasan elbeszélgettek a hazai televíziózás nehézségeiről. Nem sejtették, hogy ekkor már hónapok óta tudták egymás legrejtettebb titkait...
A férfi: Kirády Attila (Internetes álneve: DON) Televíziós újságíró. Azon a júniusi éjszakán egyáltalán nem volt dühös. Találkozott egy régi barátjával, söröztek, megbeszélték a világ fontos dolgait, aztán mindenki ment a dolgára. A fiú hazament, szokása szerint végigböngészte a világháló híreit, majd kipróbálta az egyik chatrovatot. Akkor először. Tetszett neki a netes kavalkád, élvezte a megszólalók nyíltságát és szabadságát. Már nem tudja, hogyan keveredett össze a lánnyal. Az azonban biztos, hogy idegesítette kioktató stílusa. Másnap csak azért írt neki, hogy elküldje a francba. Fél év múlva találkoztak személyesen. Akkor már jó barátként, mégis ismeretlenül. A döbbent találkozó után a fiú elsősorban azért szégyellte magát, mert néhány héttel korábban egyik barátjának "öntelt tyúkként" emlegette a nőt. Persze nem sejthette, hogy legféltettebb titkainak tudóját sértegette...