Szilárdságtan jellemzők

A Szilárdságtan című tankönyv a Mechanika mérnököknek sorozat részét képezi, abba szervesen illeszkedik. Közvetlenül a Statika című első kötetre épülve, ahhoz kapcsolódva elsősorban az egyetemi alapképzésben szereplő szilárdságtan tananyagot tartalmazza, négy fő részbe összefoglalva azt: Kísérleti alapok, alaptörvények; Rúdelemek szilárdságtana; Speciális elemek szilárdságtana; Szerkezetek méretezése. Anyagának gazdagságára jellemző, hogy a tárgyban megjelent eddigi kiadványok ismereteinek integrálásán túl új területeket és számos új megközelítést is tartalmaz. A szerzőknek sikerült megvalósítaniuk, hogy a könyv egyaránt jól használható legyen a főiskolai és az egyetemi képzésben, sőt, a gyakorló mérnökök számára segédkönyvként is szolgálhat.