Szökésben jellemzők

"Lance Armstrong sorozatban hét Tour de France-t nyert meg azok után, hogy szembenézett a rákkal, és bátorságával, illetve kitartásával nemzetközi szimbólummá növekedett. A sport általánosságban bővelkedik a doppingbotrányokban, Armstrong azonban uralta ezt a játékteret is. Sohasem büszkélkedhetett még sem a kerékpár, sem bármely más sportág ilyen karizmatikus, művelt bajnokkal, mint amilyen ő volt. Aztán 2012 nyarán kártyavárként dőlt össze a legendája. Ha hinni lehet a pletykáknak, hosszú vadászat ért véget. A bizonyítékok a felszínre kerültek. A hallgatag szemtanúk beszélni kezdtek. Armstrongot megfosztották a Tour-győzelmeitől, miközben lassan a szponzorai is kihátráltak mögüle. Utolsó szégyenpontként pedig kénytelen volt lemondani saját alapítványának elnöki székéről is. 2013 januárjában aztán végre-valahára elismerte a Tour alatti doppingolások tényét; Oprah Winfreynek adott interjújában úgy írta le az esetet, mint "mitikus, tökéletes történetet", ami "hatalmas hazugság". Azonban a vallomás több kérdést vetett fel, mint amennyi választ megadott - hiszen nem mesélte el azt, hogy kik segítettek neki a teljesítményfokozók használatában, illetve, hogy kik óvták meg a lebukástól.