Született augusztus 20-án jellemzők

"(...) A hazai és a nemzetközi politika fekete bárányának számító Jobbik elnöke és frakcióvezetője vagyok, az Európában gárdaalapítási lázat indító, a bíróság által feloszlatott Magyar Gárda Egyesület egykori elnöke, a balliberális média egyik fő mumusa. Egy kommunikáció szakos hallgatótól tudom, hogy amikor interjút szeretett volna velem készíteni szakmai gyakorlatként, a tanára és a szemináriumi társai elborzadtak, hogyan képes egy ilyen emberrel, a "patás ördöggel" egyáltalán szóba állni.
Ennek a könyvnek nem az a célja, hogy a médiában rólam mutatott negatív képet megkísérelje pozitívvá tenni. Ugyan, ki hinné el egy pártelnök szájából, ki ne gyanakodna álszerénységre vagy valamilyen politikai sandaságra, ha azt állítanám: alapvetően egy visszahúzódó, introvertált ember vagyok, aki legszívesebben magában ücsörög a szoba sarkában, és vallásfilozófiai könyveket olvas? Nem hinné el senki. Én sem, ha valamelyik politikustársam írná könyvében ugyanezt. Naivitás lenne a részemről, ha azt remélném, ettől a könyvtől majd megváltozik a rólam a média által kialakított negatív kép. Sőt, elképzelhető, hogy az itt-ott leírt gondolatok a sajtómunkások vagy akár az olvasó számára további megerősítést adnak majd." (részlet az Előszóból)