THÖKÖLY IMRE ÉS II. RÁKÓCZI FERENC - MAGYAR KIRÁLYOK ÉS URALKODÓK 23. jellemzők

A magyar történelem két meghatározó alakjáról szól ez a kötet. Thököly Imre Habsburg-ellenes harcait szoros török szövetségben vívta meg. Egy rövid időszakon át alkalma volt rá, hogy alakítsa a magyar és erdélyi politikát, ám ez a politika nemegyszer játékszerévé tette őt, hogy aztán egy hosszú és keserves törökországi száműzetéssel érjen véget üstököshöz hasonló pályafutása.II. Rákóczi Ferenc – akit a Habsburgok neveltettek, saját hívüket akarván faragni belőle –, a leggazdagabb magyar főúr volt. Mégis országot és államot épített a kurucoknak, a magyaroknak, ahol végre megszilárdulhat a szabadság és a függetlenség. Mindketten ugyanazzal a hatalommal szemben álltak – más-más történelmi korban és körülmények között. Bravúros tetteket hajtottak végre, mint katonák és mint államférfiak, hogy aztán végül a sorsuk is ugyanaz legyen.