TÖRTÉNETEK HEGEDŰRE jellemzők

A regény a második világháború végnapjaiban Budapesten kezdődik. A helyszín egy körgangos bérházudvar, az öt főszereplő lakóhelye. Közülük az egyik, Nellike az úrilány, teherbe esik egy rejtélyes idegentől, a magzatot azonban anyja könyörtelen döntése nyomán erőszakkal kiszakítják a testéből. Ettől a pillanattól a jelleme és az élete megváltozik, szörnyeteg anyjának hatása alatt névtelen feljelentővé aljasul, évtizedeken keresztül jelent mindegyik hatalomnak. A második szereplő Petérdi, a háború után ismét fegyveres szolgálatba áll, őrzi a rettegett szervezet titkait, őrzi szeretett barátját a siralomházban, nyugdíjba vonulása után pedig éjszakánként a hálószobája ablaka mellett elhelyezett fotelból őrzi a várost. Erdész Péter már mai fiatal felnőtt, tehetséges szakember, mégis gyökértelennek érzi magát, szülei korán magára hagyják, nagyszüleiről viszont semmit nem tud. Kutatásai nyomán lassan felsejlik a rejtelmes nagyapa képe, ezzel egy időben alaptalan vádak nyomán eltávolítják a hi