Traianus útja a hatalomba jellemzők

A császárok Rómájának egyik legjelentősebb uralkodó egyénisége, s egyben a világtörténelem egyik legnagyobb hódítója volt Marcus Ulpius Traianus. Már életében legendává lett, s uralkodása kezdetén is egy legenda áll: a hatalomra kerülésének körülményeit a császári propaganda elvárásainak megfelelően elbeszélő hivatalos verzió. Traianus valójában egy "rendszerváltást" követően, hosszú hatalmi harc eredményeként szerezte meg a császári méltóságot. A változatos eszközökkel vívott, és fordulatokban gazdag belpolitikai küzdelem, amelyet a visszarendeződés programját képviselő riválisa ellenében folytatott, időszakosan előrevetítette a polgárháború fenyegető közelségét is. A rendelkezésünkre álló források újraértelmezése alapján, Traianus hatalomra jutásának valós körülményeit beszéli el ez a könyv. A témát Magyarországon először tárgyaló kötet olvasása során egyben egy nagy történeti személyiség kiformálódásának kezdeti szakaszába is betekintést nyerhetünk.