A politika nyelvei jellemzők

A kötet a modern kontextualista iskolák módszertani ajánlatait kívánja beemelni a magyar eszmetörténet-írás gyakorlatába, másrészről pedig azt vizsgálja, hogyan rajzolják át a bevett európai értelmezési kereteket a közép-európai esettanulmányok. A tanulmánykötetet forgatva a történelem árjában önazonosságukat kereső politikai közösségek problémáival szembesülhetünk. A praxist és elméleti reflexiót egymásra vonatkoztató gondolkodói teljesítmények (a szabadságelvű németalföldi rendszer fenntarthatóságán töprengő Spinoza, a humanista közérdekfelfogás összeomlását megélő és elemző William Temple, az ultima necessitast, nemzete romlását occasioként újraértelmező Zrínyi Miklós, a békeajánlatokat fogalmazó Bibó István, a történeti hagyományt újragondolni törekvő Szekfű Gyula, a közép-európai nemzeti gyűlölködést föderális berendezkedéssel orvosolni kívánó Milan Hodz·a vagy éppen a román történeti diskurzust kritikusan áttekintő Lucian Boia) tükrében megvillannak a modern magyar és európai politikai kultúra alapkérdései is. Az elemzett szerzők gondolati mozgásait követve szemügyre vehetjük döntési alternatíváikat és fogalmi korlátaikat, szembesülhetünk az adott történelmi helyzetben egymás mellett létező igazságok gyötrő konfliktusával, és eltöprenghetünk a politikai beszéd és cselekvés bonyolult kölcsönviszonyán, illetve a politikum nyelvi-retorikai beágyazottságán.