UTAMARO SZÉPSÉGEI - MAGYAR-ANGOL-NÉMET jellemzők

Hajdu Anita Utamaro szépségei című kiadványának témája a japán nőábrázolás. A kötet 50 akvarellt tartalmaz, amelyek a híres japán művész Kitagava Utamaro fametszetei alapján készültek. Utamaro új fejezetet nyitott a 18. századi japán fametszőkultúra fénykorában, ugyanis eltért a modellek addig megszokott idealizált egészalakos ábrázolásmódjától, amely az érzelmek megjelenítésének széles skáláját nyitotta meg. Alakjai sokszor az akkori főváros, Edó vigalmi negyedéből származtak, de szívesen örökített meg egyszerű dolgozó nőket, lányokat is a saját hétköznapi környezetükben. Gyakori témái közé tartozott még például az anya-lánya viszony, vagy éppen a nemi aktus ábrázolása is. A Kölnben élő festőnő, aki egyben kiadványunk szerzője is, már régóta foglalkozik akvarellfestészettel. A technikának köszönhetően az általa tolmácsolt képeken a megjelenített nők lágyabb vonalakat kapnak. 2013-ban az itt bemutatott képek közül néhány már szerepelt egy budapesti kiállításon. Jelen kötet a magyar