Vezetnek vagy megvezetnek?

Vezetőnek lenni, vezetni valakit vagy valakiket, családot, iskolát, hivatalt, üzemet, pártot, népet... micsoda nagyszerű dolog és felmagasztalás. Nem is csoda, hogy mennyi ember becsvágya irányul erre. Csak arra kellene vigyázni, hogy a hatalom dicsfénye el ne homályosítsa a felelősségérzetet.
A régiek azt tartották: "a királynak meg kell halnia", ha katasztrófába sodorta az országot, vagy ha áldozatot kellett hozni, egy nagyon fontos dolog - például honfoglalás - sikeréért. A király azért volt élet és halál ura, mert adott helyzetben vállalta, hogy a népért áldozattá váljon.
Ez a könyv a méltó vezetőről szól, aki lelke mélyén úgy érzi, hogy hatalma a sorstól ered, és arról a félrevezetőről, aki abban bízik, hogy ügyeskedéssel, ármánykodással, hazugságokkal ő maga szerezheti meg magának a hatalmat.
A szerzők felteszik a kérdést, hogy a mai embernek szüksége van-e egyáltalán szellemi vezetőre, beavatóra vagy (csak) pedagógiai- szociális irányítóra, míg az Istennel való kapcsolata a legintimebb saját titka.