VILLANÓFÉNYBEN A ZENEBUTIK jellemzők

Juhász Elod a Zeneakadémián karmesteri és zenetudományi szakot végzett. 1963 januárjától zenei szerkeszto lett a Rádiónál. Számos cikke, kritikája, recenziója (évtizedek során több mint 1400 publikáció) jelent meg szaklapokban és másutt. Az ELTE-n doktorált esztétikából 1974-ben. 1981 óta vezeti a Magyar Televízió Zenebutik címu zenei musorát. A Zenebutik 20 éves létezése önmagában is olyan tény manapság, amit észre kell venni. A két évtized alatt a musor tevékenyen a hazai és a nemzetközi zenei életben élt, sikerült közel hoz-nia a nézokhöz a komoly zenét is. Ezért a musor anyagának könyv formájú megjelentetése is sokat ígér. Juhász Elod musorának történetét írta meg, de néhány olyan találkozásra koncent-rál, amelyek különös figyelmet érdemelnek: 1963-ban találkozott Bernsteinnel, kamerájával végigkísérte a 3 Tenor budapesti szuperkoncertjét, musorának rendszeres szereploje a Liszt Ferenc Kamarazenekar, összehozta Pressert és Kocsis Zoltánt, bemutatta Szabó Istvánt, Koltai Lajost, Seb