VISSZA EURÓPÁBA - RÖGÖS ÚTON jellemzők

A könyv szerzője egyike annak a négy szakembernek, akik a kezdetektől fogva részt vettek abban a sorsfordító tárgyalási folyamatban, melynek eredményeként hazánk az Európai Unió tagjává vált, ami visszatérését jelentette földrészünk fejlett, demokratikus államainak sorába. A könyv hézagpótló, alapos gazdaságtörténeti forrásmű, egyúttal gyakorlati kézikönyv az Európai Unióval foglalkozók vagy foglalkozni kívánók számára, melyet a közgazdász szerző szélesebb keretbe foglal kortörténetbe ágyazott szakmai és egyéni életpályájának, tapasztalatainak és élményeinek ismertetésével. Munkahelyi tapasztalatai alapján bemutatja a közgazdász szakma küzdelmét és elvérzését a politikával szemben, a nyugati gazdasági szervezetek felé történő orientálódás okait és sajátos módszereit a rendszerváltás előtt. Forrásértékűen dokumentálja az uniós tárgyalási folyamat történéseit, a kulisszák mögötti eseményeket, a résztvevők tevékenységét és neveit, a műhelymunkát és azt, hogy „feltett kézzel” vagy céltudat