A GPS előnyeit ma már sokan látják. Sokkal könnyebb kirándulni menni, vagy az autóban úgy vezetni, hogy közben nem kell az anyósülésre kiterítenünk a térképet, s a piros lámpánál tanulmányozni, hogy melyik utcán is forduljak balra. Emellett számos egyéb hasznos funkcióval is rendelkezik, pl. ha éttermet keresünk egy idegen városban, a POI-k segítségével könnyen rátalálhatunk a közelben lévő vendéglőkre.

Ma már az összes okostelefon rendelkezik beépített GPS-vevővel, aminek rengeteg előnye van. Például, hogy nem kell külön GPS-készüléket vennünk, hiszen a telefon is tudja ugyanazt a szolgáltatást nyújtani. Hátránya, hogy kisebb a kijelzője, nehézkesebb fölszerelni a műszerfalra, de nem lehetetlen. Ha nem kell, ne költsünk fölöslegesen külön készülékre.

Ha mégis szükségünk van a külön készülékre, az alábbiakra figyeljünk oda vásárláskor.

Térképfrissítés, szoftver

Fontos figyelni rá, hogy az adott készülék térképe aktuális legyen, s lefedje pl. a nyaralási, utazási szokásainkat. Sok GPS térképe csak adott országokat tartalmaz. Minden esetben tudjuk meg, hogy bővíthető és frissíthető-e a térképe. Ha tudjuk, hogy Nyugat-Európába nem megyünk, akkor fölösleges azt a térképet megvenni.

Sok esetben adott évig ingyenes, legális térképfrissítés is jár a GPS-hez. A térkép aktualitása a legfontosabb a GPS esetében, mindig csak olyan szoftverrel rendelkező készüléket vegyünk, ami frissíthető!

Akkumulátor

Nagyon fontos szempont még az akkumulátor működőképessége. Nem egy készüléket alkottak meg úgy, hogy miután a töltőjét kihúztuk a szivargyújtóból, a GPS -t már annyi időre sem lehet bekapcsolni, hogy leolvassuk róla a pontos időt. Nem kell mondanom, hogy így meglehetősen bosszantó vele biciklitúrára indulni.

Tájékozódjunk róla, hogy beszerezhető-e pótakkumulátor, hiszen ha autón kívül használjuk, akkor elég nehézkes tölteni.

Felület

Figyeljünk rá, hogy olyan méretű legyen a kijelző, amit sofőrként jól látunk. Legyen nagy a fényereje, hiszen fontos, hogyha rásüt a nap, akkor is tisztán lássuk. Legalább 3,5”-os legyen a mérete.

Döntsük el, hogy érintőképernyőset szeretnénk – ahol zavarók lehetnek az ujjlenyomatok, ha épp olyan szögből süt rá a nap; vagy olyat, amin gombok vannak.

Kihangosító minden esetben legyen benne, a hang tisztán és érthetően szóljon zajos környezetben is. Létezik egy ún. szövegmondó GPS fajta is. Ez eredetileg arra szolgálna, hogy egyszerűsítse a navigálást, például nem azt mondja, hogy „forduljon a következő lehetőségnél jobbra!”, hanem „forduljon be a Petőfi utcába!” Mindez roppant elegánsan hangzik, de külföldön könnyen el tudunk képzelni egy olyan helyzetet, hogy „forduljon be a Phetszarath Rathanavongsza utcába”, miközben két szomszédos utat látunk, de táblát azt egyet sem; ilyenkor kevésbé zavarba ejtő a hagyományos megoldás.