Éjjeli társunk – a párna

A békés éjszakákért indított harcban immáron a számomra tökéletes, remekül szellőző és strapabíró NOVETEX matraccal felszerelkezve hadat üzentem a nyakfájdalmaknak is, azaz az optimális párna beszerzését sem hanyagoltam el.

Miért olyan nagy ügy a megfelelő párna? Azért mert életünk egyharmadán át öleljük, hajtjuk rá fejünket és várunk tőle megnyugtató álmot. Hűséges társ lesz belőle vagy a végén fájdalmat okoz - csak rajtunk múlik.

Az ahány ember annyiféle matrac elv, a párnák estében ugyanígy megállja a helyét.

Ha nem romantikus párnacsatákra készülünk, ahol csak úgy repül a tollpihe, akkor mindenképpen a matrachoz válasszunk párnát, vegyük figyelembe milyen pozítúrában hajtjuk álomra a fejünket, illetve iktassuk ki az allergéneket.

A matrac keménysége meghatározza a párna magasságát is; a puhább matracokban a vállrész jobban besüllyed, így alacsonyabb párna is elegendő, hogy oldalt fekve az egyenes gerincvonallal megegyezően (ami a matrac kiválasztásánál már alapkritérium volt), a nyak is egyenes helyzetbe kerüljön. Kemény matracoknál érdemesebb magasabb párnát választani, mivel itt a fent leírtaknak az ellenkezője érvényes.

Alapvetően 3 fő alváspózt különböztetünk meg: háton, oldalt és hason fekszünk.

A három alap pozíciónak kb. 20 változatát sikerült reprodukálnom imitált alvástesztemen a NOVETEX üzletében. Szemben “bizonyos” tevékenységgekkel, az alvás során gyakran váltogatott pózok nem élénk fantáziáról tanúskodnak, hanem sokkal inkább valamilyen kényelmetlenségről.

A NOVETEX tanácsadója javasolt párnákat az alapvető testhelyzetekhez, amit még módosíthat a fent már említett matrac keménység is.

Háton fekvők

Háton fekvők számára olyan párna javallott, ami kitölti a nyaknál lévő anatómiai rést, és alátámasztja a nyakcsigolyákat. Ergonómiailag ez az ideális pozíció a nyak és hátfájdalmak elkerülésére. Egyetlen ember nem bírja ezt a pozíciót túl sokáig: a horkoló ember párja, mivel ebben a testtartásban a horkolás gyakorlatilag elkerülhetetlen. Viszont nemcsak a csigolyákra van jó hatással, de ez a valaha volt legjobb szépészeti beavatkozás is, hiszen nem gyűrjük egész éjszaka az arcunkat, dekoltázsunk bőrét.

Oldalt fekvés

Ha túl alacsony a párnánk, akkor a fej “leesik”, így a nyaki izmok felső része meghúzódik, túl magas párna esetében viszont az alsó izmok feszülnek meg. Egy olyan méretű párnára van szükségünk, ami kitölti a fül és a váll közötti részt.

Hason fekvők

Nos, a hason fekvők azok, akiket nem izgat a rengeteg ergonómiai tanulmány, amelyek az alvási pozíciók helyességét hivatottak oktatni. Talán az emésztésre jó hatással van, ha a hasunkon fekszünk, de a gerincünk, nyakunk, légzésünk garantáltan folyamatos terhelés alatt van. Valamiért mégis csináljuk, és ha leszokni nem tudunk róla érdemes nagyon alacsony, vagy kimondottan hason alvásra tervezett párnát keresni, amelynek különleges alakjasegít stabilan tartani a felsőtestet alvás közben. Így olyan pozíciót biztosít melyben a testre gyakorolt nyomáspontok száma lecsökken.

A párna kiválasztásakor el kell döntenünk, hogy anatómiai vagy hagyományos párnát szeretnénk. Kipróbáltam rengeteg párnát, de egy idő után fénysebességbe kapcsoltunk!

A latex és egyéb memória párnák is elképesztő kényelmet adtak, de a TEMPUR párna kipróbálása után már nehéz volt más opciót is megfontolnom.

Viszlát libatoll!

A NASA által fejlesztett TEMPUR anyag és az ezt használó párnák jelentik a kényelem csúcsát. A TEMPUR egy hőmérsékletre érzékeny, testre ható felületi nyomáscsökkentő anyag, amely alkalmazkodik a test formájához, s ezzel kitűnő alátámasztást és kényelmet biztosít, nyomáscsökkentő tulajdonságai pedig klinikailag igazoltak.

Az eltérő párnák különböző ápolást igényelnek. A műszálas töltetűek gond nélkül teljes egészükben moshatók 40°C-on, ám rendszeres szellőztetést követelnek. A memory, latex, és magpárnák anyaga nem mosható a levehető, külső huzatot kivéve.

Nemcsak a nyaki csigolyák, hanem a higiénia szempontjából sem mindegy, hogy milyen párnát választunk! A memória párnák antiallergének, különleges belső szerkezetüknek megfelelően az atkák nem kedvelik, illetve alig tudnak megtelepedni bennük. A NOVETEX tanácsadója sokkoló tényeket árult el régi, jobb időket megélt hagyományos párnáinkról. Egy több éves párna súlyának felét már a benne ülő bőrsejtek, gombák, penész és atka teszi ki. Ha nincs lehetőség a hagyományos párnák hetente történő mosására, akkor érdemes memória párnát beszerezni, hogy nem szívesen látott vendégeinkkel ne osztozzunk pihe-puha álmainkon.

Végezetül, ha nincsenek gerincfájdalmaink, de kíváncsiak vagyunk hagyományos párnánk szavatosságára, azaz nyújt-e még kellő alátámasztást a nyak számára, akkor végezzük el otthon ezt a kis tesztet.

Helyezzük a párnát egy kemény felületre, hajtsuk félbe és préseljük ki belőle a levegőt. Szintetikus párnák esetében egy pici súly, mondjuk egy könnyebb könyv is rákerülhet. Ha a párna nem rúgja ki magát az eredeti alakjára, akkor már biztosan elvesztette rugalmasságát, megérett a cserére.

És én melyiket választottam?

A TEMPUR Sonata párnáját, mert a jövő csúcs modelljét, a férj alakú ölelhető párnát még a NOVETEX-nél sem lehet kapni.

Novetex párnák »

Novetex bemutatótermek »

Oszd meg ezt a hírt a világgal!
Google+ megosztás
kapcsolódó linkek
Novetex Matrac Biomanufaktúra

Segítettünk a vásárlásban?
Értékeld a cikkünket!

5.0 pont, 1 szavazat
kapcsolódó cikkek
legnépszerűbb cikkek
kapcsolódó kategóriák
Paplan, párna, ágynemű
Tedd fel boltodat, üzleted a globalplázára ingyen és érj el igazi vásárlókat!