Ez egy olyan készülék, ami azoknak jön jól, akiknek az autórádiójuk CD olvasója nem játssza le az MP3 formátumot. Azoknak is, akiknek még kazettás magnójuk lenne és azoknak is, akik nem töltenék az időt CD másolással, MP3 audio formátummá alakításával.
Pont ilyesmi készüléket kerestem pár éve, amikor még nem voltak elterjedve az MP3-as CD-t is olvasó fejegységek. Akkor megvettem az MP3-as CD lejátszómat drágán - de jól jött volna ez a kütyü, sokat spórolhattam volna vele. De most végre kipróbálhattuk.
A régebbi autós CD lejátszókat nem lehet összekötni külső MP3 lejátszóval, nem lehet csatlakoztatni sehogy. Erre a megoldásra találta ki az Alcor, hogy FM rádióként sugározza az autóban az MP3-as zenéinket egy megadott FM frekvencián. Ezt a rádióhullámot tudja fogni a CD-s lejátszónk (hiszen mindegyik képes a rádió vételére) és máris hallgathatjuk kedvenc zenéinket a végtelenségig.
Az Alcor On Air Transmitteren kívül szükségünk lesz egy pendrive-ra is, amire a zenéinket másoljuk. Ezt bedugjuk az Alcor „szájába” ami egyből felismeri és kezelni tudja az MP3 fájlokat és könyvtárakat is. Az USB csatlakozón kívül a készülék még memóriakártya olvasóval is rendelkezik. Sőt, még egy infra távirányító is jár hozzá, amin hangerőt, hangszínt állíthatunk, lapozhatunk a számok között, stb.
A készülék legutóbb a Tesco-ban volt akciós (2009.10.02-től 2009.10.15-ig), akkor 2 990 Ft helyett mindössze 2 490 Ft, tehát bőven 5 000 Ft alatt! Ennyiért akkor is megéri, ha nem működik. :)
Próba
Kezünkbe fogva meglepett, hogy alacsony árához képest jól egyben van és a kidolgozásra sem lehet panasz. A transmitter feje állítható, ezzel alkalmazkodni tud a szivargyújtó ajzatok helyéhez. Mármint kifordítva a fejét jobban hozzáférünk és láthatjuk.
Összesen 5 gomb van rajta: Lapozás előre-hátra, play/pause, és frekvencia állító +/-. Ha nincs áram alatt a készülék, nem lehet használni, csak a szivargyújtóban.
Bedugva csak annyi a teendőnk, hogy az autó rádióján beállítjuk a 87,8-as frekvenciát, ezen már egyből foghatjuk a zenéinket, amit a pendrive-ra másoltunk. Ha ez a frekvencia foglalt, akkor az Alcorba másikat is be lehet állítani. A készülék gondolkodás nélkül felismerte a pendrive-on lévő könyvtárakat és bennük az MP3 fájlokat. Minden jól és érthetően működik rajta. A kijelző fénye talán túl erős éjszaka, de részletes és jól olvasható. A távirányítóról csak a lapozást fogjuk használni, ennek van értelme.
A hang minősége már nem tökéletes sajnos. Az alapzajt már megszokhattuk a rádióknál, így lehet valaki észre sem fogja venni, hogy halkan sistereg a háttér. Ez akkor a legfeltűnőbb, ha pause-oljuk a zenét. Ettől függetlenül szépen, dinamikusan szól a kis Alcor. Ha levesszük a gyújtást és nem kap áramot, majd újra indítjuk az autót, a transmitter onnan folytatja a lejátszást, amelyik számnál abbahagyta. Ez jó pont!
Tanulság: jól működik, jól néz ki, praktikus és nagyon olcsó. Ennyi pénzért meg ne várjunk csúcsminőségű hangzást. Ajánljuk mindenkinek, akinek nem játszik MP3-at az autós rádiója.