Megnyílt a szegedi ÁRKÁD bevásárlóközpont!

Ez egy archívált hír,a cikk érvényessége eddig tartott: 2011-11-04



2011. október 4-én nyitotta meg kapuit a szegedi ÁRKÁD üzletház az egykori kenderfonó gyár helyén. A bevásárlóközpont három szintjén az egyedileg kialakított bérlői összetételt mintegy 130 szaküzlet, kávézó, étterem és szolgáltatás képviseli. Összegyűjtöttünk néhány információt az új áruházról.
 KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
 Árkád Szeged

Az új és modern ÁRKÁD bevásárlóközpont megnyitóját október 4-én, reggel 8 órakor tartották. A 41 000 m2 bérbe adható területű és kb. 1300 parkolóhellyel rendelkező üzletházat Botka László, Szeged polgármestere így méltatta: “Az épület a különleges külső megjelenésével, mely magába foglalja a korábbi kenderfonó gyár egy részét, a belváros jellegzetes térformáló elemévé vált. Az ÁRKÁD, megnyitását követően, Szeged belvárosát fogja gazdagítani, mely több a vonzáskörzetben élő vásárlót is oda vonz. A beruházás azonban nem csak magára a bevásárlóközpont építésére, hanem a környezetében lévő infrastrukturális fejlesztésekre is nagy hangsúlyt fektetett. Nagyon fontos ezen kívül, hogy a bevásárlóközpont több, mint 1.000 munkahelyet hozott létre. Összességében ez a beruházás egy nagy előrelépés a város fejlődésében. Büszke vagyok arra, hogy az ECE, mely az bevásárlóközpont fejlesztésben európai piacvezető, városunk mellett döntött.”

Az ECE - ami a beruházás véghezvitelén túl az üzemeltetést is végzi - kiegyensúlyozott bérlői összetételt alakított ki. Így számos divatmárka és vendéglátó kapott helyet az üzletek között. „Néhány híres márka, pl. a New Yorker, Marks & Spencer, Bershka, Calzedonia, Promod, Stradivarius, Orsay, Heavy Tools, Puma, Springfield, KFC, Camel active, Women’s Secret, Tamaris, Vagabond, és Zara először nyit üzletet Szegeden. További, jól ismert bérlőink között szerepel például a C&A, Deichmann, Hervis, Media Markt, Spar, Alexandra Könyvesbolt és a Gas. A bevásárlóközpont helyet ad még hét különböző gasztronómiai egységgel és mintegy 300 ülőhellyel rendelkező ételudvarnak, mely nemzetközi és helyi kínálattal várja vendégeit” - tudtuk meg Béky Ildikótól az ECE Budapest bérbeadójától.

A most megnyílt ÁRKÁD bevásárlóközpont növeli majd Szeged városának vonzerejét, mivel nem kizárólag vásárlási lehetőséget biztosít, hanem pihenésre, kulturális szórakozásra is lehetőséget nyújt. A színvonalas rendezvényeknek, kiállításoknak, és családi programoknak köszönhetően az ÁRKÁD hamarosan Szeged egyik új találkozóhelyévé válhat.

Már az október 4-i nyitást követően fellépések, koncertek, rendezvények növelik a vásárlás élményét a látogatók számára. November 18-tól az ÁRKÁD gyönyörű ünnepi díszbe öltözik és karácsonyi vásárral, meghitt hangulattal és meseszép dekorációs szigetekkel várja majd a látogatókat. A bevásárlóközpont külső, valamint a belső karácsonyi dekorációja egyedülálló lesz mind a régióban, mind az egész ország területén.



 


Új hozzászólás
Név:
E-mail:
Az email cím nem jelenik meg a hozzászólás-ban!
 
  Kérjük írja be a balioldali számot!
 
 
  Új hozzászóláshoz nem szükséges regisztráció, csak adja meg a fentieket és már mehet is. Kérjük valós e-mail címet adjon meg hozzászólásához, csak így vehet részt nyereményjátékunkban. A GlobalPlaza Kft fenntartja a jogot, hogy törli az obszcén tartalmú hozzászólásokat.