A még ma is használatos izzólámpa ősét Thomas Edison találta fel. Fényét az elektromos áram által felizzított spiralizált volfrám szál adja, az izzószálat az üvegburában lévő semleges gáz vagy vákuum óvja meg a levegő oxidáló hatásától. Az égők a bekapcsolás pillanatában rögtön elérik 100%-os teljesítményüket, ami azt jelenti, hogy 2500-3000°C hőmérsékletűre melegedve világítanak. Élettartamuk kb. 1000 óra, ami alatt nem veszítenek ebből a teljesítményből. A háztartásokban általában a 15-200 W közötti izzókat használunk. Ezek skálája megfelelően szolgálja ki a mindennapi fényszükségleteinket.

Egy következő lépcső a halogén izzó, ami annyiban különbözik a hagyományos égőtől, hogy az izzószálat egy kisméretű karcüveg bura veszi körül, belül pedig semleges gáz és kismennyiségű halogén elem található. Emiatt teljesítményük is nagyobb. Egyik legelterjedtebb formája a tűlábas, amit főleg olvasólámpák működéséhez használnak. Az izzó magas hőmérséklete miatt csak külön, védő üveglap vagy üvegbúra mögött szabad használni, ami a káros UV sugarakat is visszafogja.

A kompakt fénycsövek, amiket a köznyvelv energiatakarékosnak hív, az izzók új generációjának tekinthetők. Akár 80%-kal kevesebb elektromos áramra van szükségük ahhoz, hogy ugyanolyan fényerővel világítsanak, mint a hagyományos izzók. De miért beszélünk izzóról, amikor izzásról szó sincs ebben az esetben? Ezek a fényforrások a sarki fényhez vagy a fluoreszkáló eszközökhöz hasonlóan működnek. Az elv az atomok gerjeszthetőségén alapul. Az áramforrásunkból elektronokat küldünk az atomba, akkor a saját elektronjai magasabb pályára állnak, így a részecske instabil lesz és az energiafelesleg foton, azaz fény formájában távozik. Ehhez azonban irányítanunk kell a folyamatot, ami a fénycsőben elhelyezett elektródák között zajlik. Olyan anyagra van szükség, ami egyenletesen gerjeszthető, ez a higanygőz. Ez azonban ibolyántúli sugárzást vált ki, ami szabad szemmel nem látható, ezért az izzó belső falát foszforral vonják be, hogy az ennek nekiütköző részecskék olyan új részecskéket gerjesszenek, amik már láthatók.

Az egyik veszélyforrás természetesen az ultraibolya sugárzás, hisz egy rész kijut a fénycsőből. Akinek a bőre erre érzékeny, annak nem ajánlott pl. olvasólámpák használatához a kompakt fénycső. A benne lévő foszfor, elektronika és nehézfém miatt veszélyes hulladékként kellene kezelni. Külön gyűjtőkbe kellene összeszedni őket az elemekhez, akkumulátorokhoz hasonlóan és tudatosítani az embereket, hogy ezeket ne a kukába dobják, mert akkor a talajba és a vízbe kerül a káros anyag. Persze ilyen gyűjtőket sehol sem lehet látni.
Sokan kérdezik, hogy melyik kompakt fénycső melyik hagyományos izzónak felel meg.

Valóban ez lenne a jövő? Valószínűleg nem. Még nem beszéltünk a LED-es fényforrásokról. A LED egy fénykibocsátó dióda, neve az angol Light Emitting Diode rövidítéséből származik. Előnye, hogy a kimeneti fény előállításához alacsony áramot és feszültséget igényelnek, nagy a kapcsolási sebesség, kis helyen elférnek, ütésállók és nagy az élettartamuk, kb. 100-150 000 óra. A LED-es világítás egyelőre nem olcsó, mert minden világítótesthez külön transzformátort kell szerelni, mivel kis energiafelvételre van szüksége. Ez alapján viszont kiválóan alkalmas vezeték nélküli fényforrásként mint pl. közúti lámpák vagy jelzőlámpák. Egynéhány helyen találkozhatunk is már ilyennel.

Látjuk tehát, hogy nem áll meg a fényforrások fejlődése sem. Továbbra is várhatók az újabb fejlesztések, főleg a hatékonyságuk terén. Az Európai Unió határozata szerint 2012-re eltűnnek a hagyományos izzók, de 100W-osat már most sem lehet kapni. A gyártók folyamatosan állnak át a kompakt fénycsövek készítésére, így lassan mindenkinek váltani kell. Aki pedig nem szeretne váltani, az jól vásároljon be egy életre elég wolfrámos izzóból!