A döntés joga jellemzők

2124-re az Egyesült Országok Szövetségének vezetői elérkezettnek látják az időt, hogy eltöröljék a demokrácia látszatát is, és egy agymosott zsoldosokból álló szervezet segítségével totális diktatúrát teremtsenek. Ebbe a háborúba rángatják bele a különleges képességekkel rendelkező exprogramozót, JJ-t, akinek a feladata megfejteni a pavonisok által hátrahagyott elektronikus nyomokat; valamint a sikerre áhítozó tudóst, Benjamint, akit egy biológiai fegyver létrehozásával bíznak meg. Mindeközben a Földről elmenekült, és lakható bolygót tizenhat éve hiába kereső száműzöttek között zúgolódások törnek ki, és a vezető, Sandra Manul a szerveződő lázadók között kénytelen szembenézni a saját fiával is.