Ének a búzamezőkről

„Ha hazai kenyeret eszem, régi, elfeledett ízek csiklandják ínyemet. Ennek a kenyérnek nyilván megvan a maga receptje. De a receptet hiába adnám oda egy itteni péknek, az a kenyér, melyet így sütne, nem lenne ugyanaz, mint az , amit otthon ettem, sok- sok éven át. (…) Minden csipp-csupp dologban van valami rejtély. Az értelem, a képlet, a tudomány boszorkánykonyhája céltalanul igyekszik ellesni annak a titkát, amit évszázados, nemzedékekről-nemzedékekre öröklődő, öntudatlan hagyomány alapozott meg. (…) Vajon miben lakozik ennek az írónak a varázsa, aki utóbbi esztendőkben egyike a legolvasottabbaknak, legnépszerűbbeknek? Mindenek előtt abban, hogy nádi hegedűjén kedvesen ás természetesen tud játszani. Ismeri és megbecsüli a zeneszerszámát. Zenésze prózánknak. Ösztönösen tudja, hogy a magyar próza gyökerében és mivoltában népies, s más nem is lehet.” (Kosztolányi Dezső)