Erdély - Székelyföld

Lehet-e a tájnak, a földnek, a lila vagy komorzöld hegyvonulatoknak lelke? Lehet-e a szülőföldnek, a hazának, az ősök földjének arca, arculata? Beszélhetnek-e a kövek, a földből, a poros utakból kiemelkedők, a hegygerinceket barázdálók, a házak alapzatából ránk tekintők, az idők mohája alól előkomorlók, a temetőkben düledezők? És beszélhetnek-e a fák, a sudár magasak, az ég fele kiáltók! (...)
Elmondhatják mindezt a néma kövek és fák, a kavicsos medrükben csörgedező vizek? Orbaiszék másfél tucatnyi falvának, településének útjai, házai, kapuzábéi? A néma lencsétől és a figyelő szemtől megörökített csontos arcok, hallgatag tekintetek? Elmondhatják azt, amit elmondani alig lehet? Hogy szülőföld ez, haza! Vérerekkel és idegszálakkal behálózott! Hogy itt "csak lábujjhegyen, halkan!: apáink hűlő, drága arcán járunk!" És azt, hogy "Ne szaggassátok szirmait a rózsafának, Mely hóban virul!" S hogy számunkra szent ez a föld, mert a miénk? És hogy a sóhajtó fenyveseinkkel, a barázdált arcú szántóinkkal, a vízmosta köveinkkel egy szent kötelességet is kaptunk, hogy meg kell ezt tartani vérünkkel, verejtékünkkel, szeretetünkkel. (Gazda József író, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke ajánlása)