Nem sok sem

"Nem könnyű eldönteni, hogyan is beszéljünk Vass Tibor költészetéről. (...) Könnyen el tudok képzelni egy olyan kritikát, mely a költő modorában szarkasztikusan élcelődik azokon az élethelyzeteken, melyeket költeményeiben, ezekben a meglehetősen eszköztelen szabad versekben az olvasók elé tár. (...) ebből a lírából a szerző életét, családját, érzéseit, mentalitását, vonzalmait és ellenszenveit olyan mélységig meg lehet ismerni, hogy az ma már az alanyi-vallomásos költészettípus művelőitől is szokatlan lenne.
Éppenséggel magukból a hagyományos lírai szerepekből is ki lehetne indulni, sorra véve őket, egyfajta lírai katalógust, témák, helyzetek és attitűdök regiszterét megszerkesztve beszámolhatnánk arról, hogyan gondolkodik a költő barátairól, szerelmeiről, nyelvéről, a közösségről, melyhez tartozik, a tájról és a természetről, melyben él (ritka tematika manapság), miként vélekedik a kultúra állásáról, magukról a költői szerepekről, a nyelv és az irodalom állapotáról. Kísérletet lehetne tenni annak a furajó közérzetnek, regionális és egzisztenciális otthonosságnak az értelmezésére, ami épelméjű embertől a XXI. század elején enyhén szólva meglepő. Ahogy szó esik egy naplementenézésről a gyerekkel, pályinkázásról valamelyik közeli falu kocsmájában, egy kutya vagy egy nagymama eltemetéséről, vagy akár csak a miskolc-budapesti expresszvonat büfékocsijáról, az szinte már Krúdyt vagy Kosztolányit juttatja az ember eszébe.
Ugyanakkor egy nagyon száraz, kizárólag a grammatikai és retorikai alakzatokra koncentráló értekezést is meg lehetne írni (...) Ez a tanulmány Roland Barthes és Erdély Miklós munkásságának szellemi terében helyezné el Vasst, gondolkodásának szemiológiai logikáját és teoretikus érzékenységét állítva a középpontba, valamint azt a sajátosságot, ami Erdélynek minden munkáját jellemezte: hogy a szövegek szigorúan önmagukat tematizálják." (Bodor Béla)