SÉTA KÉT KOR KÖZÖTT jellemzők

Lászlóffy Aladár nem a hagyományos érte­lemben épít bizonyos költői helyzetekre, hanem költői helyzetté, illető­leg költészetté a mindenséget emeli, mindent, amit például a lakása ab­lakából megláthat. Mint egyszer Bartók című verséből idézem: „Lemegy a nap. Lemegy a világ s másodszor / már poézis.” Azt, hogy le­megy a nap, az a rossz értelemben vett hagyományos lírának, egy dilet­táns vagy akár egy műveltebb almanachlírának hagyományos eleme. Lászlóffy viszont a „lemegy a nap”-hoz a „lemegy a világ”-ot asszociálja, és ehhez teszi hozzá, hogy „másodszor már poézis”. Így tágítja a költői helyzetet. Az, hogy az ablaknál áll, az nem az ő költői helyzete. Ez csak átejtése a versolvasónak – és ez az újdonság Lászlóffy költészetében. Esztétikailag, illetve poétikailag az az új, ahogy nála a költői helyzet mi­nimalizálódik, illetve hogy kitágul az egyetemesség felé.