Vargabetű

Az első kötetes szerző finom cinizmussal, polgárpukkasztó szókimondással, zavarba ejtő őszinteséggel vezet végig a pokolba vezető lejtőn, majd a mélypont érintése után az újjászületés lajtorjáján is. Szélesre tárja a rést, amelyet a mérhetetlen csalódás pengéje vágott az életrevalóság védőburkán, majd olyan hangvételben invitál saját belső világába, hogy néhány sor után egyre-másra döbbenten ismerjük fel: azonosulunk a látottakkal. A költő nem tetszeleg a mártíromság pózában, kirándulásra hív és senkinek nem ígéri, hogy elveszi szájától a keserű poharat. Egyvalamiben mégis biztos lehet az, aki kezébe veszi ezt a tenyérbe illő, kellemesen forgatható kis kötetet: 10 tonnányi tólóerővel kapja az arcába a reményt, amely igenis lámpásként pislákol mindenki sötét alagútjának végén. Az utolsó versek már nem csak a gyógyulás tanúkövei. Körvonalazzák az új életszakaszt, amelyben bölcs és érzékeny felelősségvállalással kövenként épül az új, lélekből lelkedzett világnézet. A kötet dinamikáját kiválóan támasztják alá a festmények, amelyek Veress Tamás, a képzőművész alkotásai. Évekkel korábban készültek, amikor a tragédia majdani bekövetkezését csak sejteni lehetett, viszont tökéletesen illenek az alvilágba merülés és főnixmadárként való megemelkedés stációihoz. A kötet minden ízében a költő keze munkáját dicséri, akinek polgári foglalkozása alkalmazott grafikus és tipográfus..