1968: Kelet-európa és a világ

"1968" nemcsak kifejezte egy generáció meghatározó élményét, hanem olyan hagyományt teremtett, amely, noha ellentmondásosan, de ma is megjelenik az olyan meghatározó centrumországok kulturális és politikai életében, mint az Egyesült Államok, Németország vagy Franciaország. A forrongó társadalmi mozgalmak politikai orientációja meglehetősen vegyes volt, ámde egyvalami mégiscsak összekötötte őket: alapvetően elutasították azt a fogyasztói kapitalizmust, ami a háború után újjáépülő Európában is az "amerikai álom" mítoszával igazolta magát.
Kelet-Európában a 60-as évek reformjai éppen egy "fogyasztói szocializmus" ("piacszocializmus") kiépítését célozták; akkor volt az ideje annak, hogy a sztálini iparosítás egyoldalúságait a "fogyasztói iparágak" elmaradottságának tükrében fogalmazzák meg. A fogyasztói társadalom kritikája ekkor nehezen tudta volna (az állampártok beavatkozása nélkül is) megszólítani a tömegeket, de ez nem is állt a hatalmi elitek, a kommunista pártok vezető rétegeinek érdekében. Ez utóbbi kritikát Lukács és követői, a jugoszláviai Praxis-kör, Marcuse és mások fogalmazták meg. Kétségtelen, Kelet-Európa története is válaszúthoz érkezett: Prága és Budapest, Varsó és Belgrád - noha mind eltérően reagált az eseményekre - a változás tudatában cselekedett.