32 FIGURA - A SAKK REGÉNYE jellemzők

Ezt persze a nagy magyar sakkozók írják 150 éve, nekem csak elmondták, már aki tehette. 32-en vállalkoztak rá, köztük féltucat külföldi világklasszis. A Fizikusok szerzője, Dürrenmatt bizonyára azt adta volna neki címként, hogy Sakkozók. Hiszen ahogy egykor Darvas, Várkonyi és Tomanek, ugyanúgy rohangálhatna ki-be bolondokházi szobájából Korcsnoj, Karpov és Kaszparov. De azok érdeklődésére is számítok, akik nem sokat konyítanak a sakkhoz, mivel e hármas szerelmi románcával a szocializmus egésze leírható, mármint Moszkva, a végek és az emigráció viszonya. És iszonya. Ahogy a Polgár lányok története is több egy család kálváriájánál, bár aztán átcsap egy hollywoodi mesébe. Bobby Fischer után is sokat nyomoztam, amihez nem kellett messze utaznom, csak Zuglótól Zentán át Belgrádig. A Szpasszkij elleni 1992-es visszavágó után hét évig élt nálunk, erről is sok mindent megtudhatnak. Lékó életútját 11 éves kora óta követem, Portischét, Benkőét, Bilekét jóval régebben, nem beszélve a Ribli, Sax,