99 híres magyar vers és értelmezése jellemzők

Ennek a kötetnek a magyar költészet a főszereplője. Mi sem természetesebb, mint hogy nemcsak a lírai darabokat vonultatjuk fel, hanem a költők portréját és a versek értelmezését is. Sokan tartják úgy, hogy a vers halála az elemzés. Mégis, meggyőződésünk, hogy létezik olyanfajta versmagyarázat, amely tapintatosan kalauzolja a kevésbé járatos befogadót a költemény újabb és újabb rétegeibe, feltárja a szellemi és esztétikai hatás rejtettebb titkait, formai finomságait is. Miközben az ihletett sorok belső izgalmaira fény derül, a kötet egy-egy metszete kirajzolja a magyar tájköltészet, a gondolati, majd a szerelmi líra vagy az istenes versek fejlődésvonalát.
A verselemzéseket olyan avatott tollú szerzők írták, mint Aczél Géza, Alföldy Jenő, Bárdos László, Berkes Erzsébet, Bitskey István, Cs. Gyimesi Éva, Csűrös Miklós, Eisemann György, Éltető József, Görömbei András, Hárs György, Imre László, Kabdebó Lóránt, Kis Pintér Imre, Komáromi Gabriella, Pomogáts Béla, Rigó Béla, Rónay László, Sipos Lajos, Széles Klára, Tarján Tamás, Tótfalusi István, Vasy Géza, Vidor Miklós, Vörös László.