A Dante-paradoxon jellemzők

Dante firenzei költő, az istenes szerelmi költészet egyik legnagyobb alakja, az édes új stílus dalnoka. Élete meghatározó élményét, a Beatricével való végzetes találkozását soha nem heverte ki.
A Dante-paradoxon című versgyűjtemény azonban nem szereplíraként olvasandó. Bár a helyzetdal, a pasztiche jellemző alakzatai fel-feltűnnek a szövegben, sokkal inkább köti azt a nagy előd művéhez az eltévelyedés, a pokolra szállás adott életszakaszhoz kötődő motívuma. De még inkább az a szerelmi költészetet inspiráló, a Vita Nuovából ismert léthelyzet, mely a mindig megújuló vágy és a mindig visszahúzó hűség közé feszített, s e helyzetből menekülni nem tudó emberi lény antropológiai adottsága.
Ám a tematikus párhuzamoknál sokkal fontosabbnak bizonyul e kötet számára a dantei költői bölcselet: e szerint a poézis a képzelet játéka ugyan, de képes az embert szembesíteni bűnös természetével, míg bár a szerelem egész életen át tartó gyakorlat, mégis a lélek megtisztulásához vezethet és hozzásegítheti azt, hogy végül mégis a magasba emelkedjen.