A francia kivétel jellemzők

Korunk egyik fontos tényezője a nemzeteknél nagyobb egységek kialakulása. Ezzel párhuzamosan, mint azt az Európai Unió példáján is láthatjuk, a nemzetek kénytelenek önként korlátozni szuverenitásukat, és egyes hatásköröket átengednek a felettük álló szervezeteknek.
Ezzel azonban nem szükségszerűen jár együtt a kulturális különbségek elmosódása, sőt talán éppen emiatt meg is erősödnek a helyi és nemzeti hagyományok és az ezekre épülő sajátosságok.
Nem kizárólag a népi kultúráról, annak kétségtelen reneszánszáról van szó. Léteznek más, de hasonlóképpen meghatározó tényezői annak, hogy az azonos nemzethez tartozó embereknek milyen vonzalmai, ellenszenvei vannak, hogy milyen közös értékeket fogadnak el. Ezek a történelem során alakultak ki, és mélyen beleivódnak az egy közösséghez tartozók gondolatvilágába.
Laurent Wirth könyve a francia kötődéseket és ellenszenveket, reményeket és félelmeket vizsgálja: azt, hogy miben egyediek a franciák, mik azok, amik csak rájuk jellemzőek, hogy mi is az a bizonyos francia kivétel.